- Where are you, Dan?
- Here.
- What time is it?
- Now.
- What are you?
- This moment.
Azt mesélik, egy asszony azt álmodta, hogy a piacon betért egy teljesen új üzletbe és legnagyobb meglepetésére Istent találta a pult mögött.
- Mit árulsz itt? - kérdezte.
- Mindent, amit szíved kíván - válaszolta Isten.
Alig mervén hinni a saját fülének, az asszony elhatározta, hogy a lehető legjobb dolgot fogja kérni, amit emberi lény csak kívánhat.
- Lelki békét, szeretetet és boldogságot, bölcsességet és félelemtől való szabadságot akarok - mondta, majd kis idő múlva még hozzátette - nem csak magamnak, hanem minden embernek a földön.
Isten mosolygott.
- Kedvesem, azt hiszem félreértettél - mondta. - Mi nem gyümölcsöt árulunk itt. Csak magokat.
A következő részek tartalmából: "Szereposztó díványon a lányarcú álom. Kiskuzinom és az új sasfészek. Én két lánnyal. Dé esete a tojásokkal, és még több hihetetlenül hétköznapi eset, csak itt, az index.hu utopia.blog.hu -n!"
"Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad."
Természetesen zeném is van, emitt prezentálva.
Szeretném kérni Puff Daddy-től, amikor elesik a motoron, küldeném a lányarcú álomnak, és mindenkinek, aki szereti!
Mint az látható, kissé megborult a bioritmusom, hajnali öt van...
Megígértem, bár sokat késtem vele, de zajlottak az események, volt egy kisebb fajta alkotói válság is, amit valószínűleg saját magamnak okoztam, a saját magam által teremtett körülményeknek köszönhetően, ettől függetlenül ez nem változtat azon a tényen, amit már az előzőekben közöltem.
Annyi, hogy kicsit vértfrissítünk, írások mellett gondolatfélék is várhatóak, no meg zene persze. Ha Neked ez nem tetszik, akkor is.
Ide akartam még az előbb egy pofás kis bölcseletet, vagy valamit, de mivel három óra múlva kelek, így zene lesz.
Mi folyik Csányi körül valójában? Fogalmam sincs, gondoltam ha így kezdem, tutira kikerülök a blogketrecbe!
Mindegy is, a lényeg, hogy kis szünet van, gyűlnek a sztorik bőséggel, aztán majd egyszercsak valamikor.
Legyetek jók, ha tudtok!
Gárdonyi Géza: A Balaton
Csakhogy újra látlak, égnek ezüst tükre,
égnek ezüst tükre, szép csöndes Balaton!
Arcát a hold benned elmélázva nézi,
s csillagos fátyolát átvonja Tihanyon.
Leülök egy kőre s elmerengek hosszan
az éjjeli csendben az alvó fa alatt.
Nem is vagyok tán itt, csupán csak álmodom:
Balatont álmodom s melléje magamat.
Éjfél. A délutáni zivatartól a levegő csípős, de ahogy közelítünk, úgy lesz egyre langyosabb, belépés után már inkább kellemetlenül melegnek nevezném. Csillog-villog minden, a hárombetűs logó, a kint ácsorgó emberek, a welcome-drinket osztogató hosstess lányok, akik mosolyogva invitálnak minket másfél cent Finnlandia elfogyasztására, meg némi fotózkodásra egy molínó előtt. Azt kihagyjuk, az italt azonban felhörpintjük, és elindulunk, hogy jól elvegyüljünk. Mintha az lehetséges lenne.
Igazat szólt a lány, aki még a belépésünk előtt, az utcán odavakkantotta, „ne is menjünk be, nincs senki”,egyenlőre a tömeg erősen foghíjas, azért megyünk egy kört. Edzőbá’ fejére már rég kiült az a pár Jäger, amit alapozás gyanánt gurítottunk le, bár a bugi benne van a lábában, mondom neki, hogy ne kezdjen dirty dancing-be, a vendéglátósok jelentős része még el sem indult otthonról.
Ahogy telik az idő, úgy töltődik föl a hely emberekkel, megérkezik Szecsei, tolni kezdi vadul, erre sokan táncolni kezdenek vadul, mint minden második hétfőn. Edzőbá’ nem bír a vérével, bemegy tekeregni, én meg csacsogok néhány szót régi kollégákkal, egy korlátnak támaszkodva. Először csak néhány hölgyet látni táncolni, a fiúknak több idő kell hogy oldódjanak, viszont vannak akik ropják helyettük is. Ritkán látok ilyen intenzív termékenységi táncot, mint ami tőlem nem messze zajlik. Ketten vannak, de képesek egy perc leforgása alatt több sráchoz is odatekeregni, hátha lesz egy lepattanó pia. Jól működik a taktikájuk, már mennek is a pulthoz. Erre inni kell. Rendelek kérek szépen két dupla Jack-et, mert látom, hogy a spanom kezd kitikkadni. Fenékig, aztán irány a mosdó. Ahogy belépsz, tömegnyomor, a fülkés budikba esélytelen bejutni, a fiúk kettesével tartózkodnak minden egyes helyiségben, de megnyugtatok mindenkit, semmilyen szexuális aktivitás nem tapasztalható, gondolom én, csak jókat beszélgetnek, miközben az ’utcákat’ húzogatják a lehajtott vécédeszkán. Kimegyünk az udvarra cigizni, a gyújtóm többet van idegen kézben, mint a sajátomban (de legalább nem cigit kérnek). Itt is belefutunk ismerősökbe, puszi mindenkinek és már megyünk is vissza. Újabb két dupla, fenékig. Edzőbá’ beráncigál a tömegbe (azért azt nem mondanám, hogy sokat küzdöttem ellene), ő nagyon keni, én lépegetek balról jobbra, csak úgy szolidan. Eddigre már teltház, pisztráng effektus. Tőlünk jobbra termékenységi tánc, tőlünk balra termékenységi tánc. Velünk szemben két csaj egymás alá kavar, természetesen nagy sikerük van, mágnesként vonzzák a kiéhezett, vadászó férfiakat, akik rendesen kivárják a sorukat, hogy odaférjenek. Odamegy kettő kétoldalról, tánci-tánci, majd a lányok testbeszéddel jelzik, hogy tipli, ez megismétlődik néhányszor azért. Tökéletesen látszik, hogy mi a baj, körülbelül minden csávó ugyanazzal a gesztushalmazzal közelít, de persze jogosan mondhatná bármelyik szegény, kikosarazott hapsi, hogy „minden csávó ugyanúgy táncol, és ez elég is szokott lenni”.
Érzem, hogy üt a pia, gyorsan iszunk és mégegyet, fenékig persze.
Én már annyira jól érzem magam, hogy becsukott szemmel, lehajtott fejjel figyelem a zenét, ami úgy tűnik, nem annyira szokványos, látszik a hölgyeken, hogy érdeklődést mutatnak, mert ki az a hülye, aki nem a csajokat stíröli táncikálás közben? A pajti olyan két-hárompercenként bökdös oldalba: „Az a csaj neked táncol haver!” A válasz mindig ugyanaz: leszarom.
Megint bökdösnek, most egy félrészeg ficsúr az:
-Tesó, vigyáznál a csajomra, amíg elmegyek hugyozni? Le is smárolhatod nyugodtan!
-Vigyázok rá szívesen, de smárolni nem szeretnék, ha nem baj.
-Te tudod. –mondja.
A védelem tárgya, egy dekoratív, fiatal lány, jó másfél fejjel magasabb nálam. Beszélgetni szeretne, én annyira nem. Ahogy visszaér a tag, mi gyorsan arrébb is libbenünk, megnézzük, mennyiben lehet más a Jack a túlsó pultnál.
Fe..fenékig.
Kicsit leülünk kint, mert már kurvára forog a világ, most haladnak el előttünk a csapatokba verődött, más vendéglátóegységekben szolgálatot teljesítő portások, civilben, nagyon feszülő pólókban, nagyon kitetoválva, nagyon izmosan (itt szeretnék minden portás ismerősömtől előre is elnézést kérni, a fogaimat megtartanám még pár évig). Kamillázunk még egy sort néhány elkent sminkű egyénen, majd visszamegyünk, hogy basszuk neki tovább. Jól bevált módszeremet alkalmazva lötyögök, mikor megszólít:
- Tetszik a stílusod!
- MI?????
- MONDOM JÓ A STÍLUSOD!
Na, ez a beszélgetés hamar kútba fog fulladni, gondolom, de Ő kitartó, a körülbelüli húsz mondatból egyet-kettőt azért sikerül kihallanom. Később kiderül, hogy ennek az estének egyértelműen Ő a csúcspontja, egyenrangú beszélgetőpartner, leginkább hülyülünk (valamiért egyre csak a hajamat buzerálja, állítása szerint nem tudja tétlenül nézni, ha az ilyesfajta séró nem úgy áll, ahogy annak kell), egyórányi dumcsi után taxiba rakom, hogy hazamehessen, előtte még elkéri a számom, Ő viszont rutinosan 'elfelejti' megadni az övét.
Mire visszaérek a tánctérre, a haveromnak szemei erősen ellentétes irányba néznek, de még mindig nyomja. Világosodik, az emberek szivárognak kifelé, már csak egy maroknyi, erősen grimaszoló menőjenő próbálkozik fölszedni valakit kétségbeesetten, oldalt portások árnyékolnak a veretős részre, a kiállásnál minden nő tekeregni kezd, Szecsei apánk meg egyre csak üvöltözik abba a kurva mikrofonjába. Valaki még alámkavarna, de szólok neki, hogy ne pocsékolja az energiáit, nem fogom meghívni semmire. Csúnyán néz, odébbáll. Mekkora veszteség ez nekem. Jelzek a cimborámnak, hogy én lassan elhúznék a vérbe, de nem hall, hogy az alkohol, vagy az előtte cicázó, nagymellű cica az oka, nem tudom, én inkább kint megvárom.
Lehuppanok egy vízesés tövébe, rágyújtok, kipihenném ezt a sokmindent, de ketten is odajönnek, hogy jól vagyok-e, állításuk szerint a tekintetem leginkább egy háromnapos vizihulláéhoz hasonlatos. Megnyugtatom őket, hogy nincs baj, csak valószínűleg újrabootolt az agyam. Már éppen kezdenék kicsit kitisztulni, mikor odaül mellém egy lány, közli, hogy milyen jó helyet választottam az üldögéléshez, tiszta romantikus. A vele való beszélgetésből kb. ennyi volt lényeges, ő darálja a szövegét továbbra is, én azonban nem sok érdeklődést mutatok, ezért eltolja a biciklit.
Reggel hat. Mindenki megy dolgozni, mi Edzőbá’-val egy gyrosba és baklavába kókadva próbáljuk feldolgozni az elfogyasztott alkoholmennyiséget. Átbeszéljük az estét, megegyezünk, hogy nem az utolsó volt. A buszon átható alkoholszag terjeng, mire kiderül hogy belőlünk jön, szerencsére eljön a leszállás ideje. Útjaink itt elválnak, hazafelé ballagva egy ismerős dallam jár a fejemben, hozzá képzeletem ezúttal egy új arcot párosít. Jó kis este volt.
Van körülbelül háromnegyed órám, míg Dé végez, úgyhogy a szokásos heti flesselés előtt, sétálgatok kicsit, Nikon a zsákban, lássuk, mit lehet látni az Andrássy-n.
Nem veszem elő rögtön, előbb bemegyek cigit meg üccsit venni, Bajcsy-n a Roni vár rám. Szokásos részegek mindenhol (vasárnap van), magyarok és külföldiek, vegyesen, kiosztok még néhány szál cigit, meg némi aprót, ahogyan az lenni szokott, de semmi különös.
Gyújt-szív-lenntart-kipufog kombóval indítok a sarkon, mehetünk. Nézelődök, nézelődök, egyre csak a fejem forgatom, látok is ezt-azt, de nem az igazi. Eddig, itt az első komoly látnivaló, egy kirakatban egy életnagyságú , fekete porcelánoroszlán, gép elő. Nem akarok „odaértem” képet, ezért jól megnézem, minden szögből és magasságból.
Beállok, stabil felkar, oszlopnak támaszkodva, persze így is be van kapcsolva a képstabilizátor, de vakuzni nem vagyok hajlandó (P szavai még mindig itt csengenek a fülemben arról, hogy mennyire szarok a beépített vakuval készült képek), és ekkor észreveszem hogy…
Félénken közelít, nem tudja, hogyan kerüljön ki, de én időben kapcsolok, és félreállok az útból, egészen a járda széléig. Innen figyelem, ahogy átlibben előttem, tétován pillantgat felém, én meg csak a fogvájót pörgetem a számban a nyelvemmel, egyik oldalról a másikra. Elhagyja a kirakatot, de hirtelen megtorpan, és lekanyarodik, hogy megnézze a porcelánoroszlánt. Jó, nekem sem kell több, előkapom a gépet, és vadul úgy teszek, mintha a kirakatot fotóznám, a látképbe ő csak egészen véletlenül lóg bele persze. Tippre a virágmintákat is megszámolja, vagy pedig nagyon érdekli a kerámiaművészet nem tudom, de szép lassan elindul eredetileg tervezett útjára. Legalábbis ezt hiszem, viszont most áll, és a telefonját nyomkodja. Nem habozok, pöccintem a csikket, mint a filmekben, és sietős léptekkel elindulok az Opera felé, lehagyva a szőke lányt, aki egyik kezével a telefonját basztatja, a másikkal meg az egyberuhájácskának a szoknyarészét fogja, nehogy felfújja a szél. Mire észreveszi, már vagy 10 méter a távolság, sietősre fogja ő is. Teátrális mozdulatokkal veszek szemügyre gyakorlatilag mindent, ami szembe jön. Fát, oszlopot, jelzőtáblákat, fák, oszlopok és jelzőtáblák együttes tündöklését a sárguló fényáradatban. Közben persze van, hogy körbe is kell fordulnom, a különböző szögek miatt, természetesen. Elhaladunk az Opera előtt, tisztes távolságban sétál, gondolok egyet, és a LV sarkánál betámasztok egy póznát, befelé kezdek el kattintgatni, nagyon szép az épület oldala, ezekkel a hanyagul összetologatott kukákkal. Lány ahelyett, hogy elmenne mögöttem, befordul az utcába, és megszaporázza a lépteit. Lehagyott a kis szemét. Na nembaj, úgyis arra kell mennem Dé-hez, indulok én is.
Kerülöm az iménti fotóalanyokat, kerülöm a csattogópapucsos kínaiakat, már nincs messze. Lefordul az Opera mögötti keresztutcán, ott is van egy-két kirakat, amit megnéz. Itt is kattintgatok, mert miért ne, ez is szép utca. Megint valami váratlan történik, a lány elindul felém. Tudomást sem veszek róla, csak kattintgatok, amíg mellém nem ér. Rám tekint, viszonzom, elmegy mellettem és visszafelé veszi az irányt, az Andrássy felé megy. Igen ám, de én meg pont ellenkezőleg, az Ó utca felé. Ekkor megfordul, most mégis arra akar menni, amerre én. Ezt itt már nehéz nevetés nélkül megállni azért.
Elérem a célt, sarkon megállok, hívom Dé-t. A kiscsillag megint lehagy, de biztos távolságban azért megáll, megnézni egy kirakatot.
-Na csá, gyere be, amíg átöltözök! –mondja.
-Áh, én most inkább maradnék. –mondom.
De Dé nem érti, nem is értheti, hiszen abból a szögből nem látja tündéri kis útitársamat. A pillanat elszáll, akárcsak ő, ahogyan továbblibben, miután látja, hogy az én utam itt ér véget.
Innen szeretném kérni a hölgyet, ha magára ismert, név és telefonszám a szerkesztőségben. Sajnos azonban Róla készült képeket adni nem tudok, mert (mint kiderült az már az elején, a kirakat előtt) a gépben nem volt memóriakártya.
Vége a melónak, elindulok fölfelé. Utam az előzőekben említett utcán kezdődik. A barátnők azóta is a fodrászatban ül(né)nek, a csávóik meg ugyanott állnak, ahol voltak. Mivel éjszaka van, mindjárt az utcára lépést követően, valaki kishíjján lehányja a cipőmet, közvetlenül azelőtt, hogy egy taxis rámdudál, hogy ne az úton közlekedjek.
Akácfa előtt természetesen tömegnyomor van, erősen illuminált tinédzserek egész rajába ütközöm, az úttesten valaki éppen egy autót állít meg, a puszta kezével. A vendéglátóipari egység bejáratánál, gyerek árnyékol a biztiőrnek. „Na gyere baszki!”-ennyi szűrődik át a muzsikán, látom, a portásnak fogy a türelme, csak az egybegyűlt tetemes nézőközönség áll közte, és kétév-hathónap letöltendő fegyházbüntetés között.
Az Objektumot a Dohány felől közelítem meg, gyalogosan, figyelek és flesselek. Cudar celebcicák cuppantanak, csókjuk csak úgy csücsörít, tekintetek keresik egymást, szándékomat tudatosan leplezem, kapnak ezek elég visszajelzést, érezzék egy kicsit a törődést. Meglepődés, tagadás, színlelés. Sarkon ütközünk Dé-vel, pacsi/pacsi, néhány könnyed „Na mi a pálya”, és együttes erővel vesszük célba…a Deákot.
Keresünk egy csendes kis helyet magunknak, ez speciel nem egy egyszerű feladat. Átvágunk a tó mellett ücsörgő srácokon(egy csomó szék előtt ülnek egyébként, csak sajnos oda nem lehet felülni a hozzá tartozó bódé zárása után), túl a keresztbe-kasul deszkázó fiatalok egy csoportján, egy padcsoport szélén ütünk tábort, nem messze a közösségi-szabadtéri, ingyenes pisildétől. Egy cigire nem tudok rágyújtani, mire jön a tesó oda:
-Császtok, figyi má srácok! Van nálatok cigipapír?
-Uhh, sajnos nincs.
-De nemá srácok, adjatok már!
-Nincsen Faterom, de nézd! Tőled balra, olyan húsz méterre a túloldalt van egy bolt. Csak egy százas.
Nagyon nehezen akar lekopni, de csak sikerül neki. Figyelgetünk, falatnyi filmen éljük, fillérekből flessünk fanki, vannak itt formák. Itt van például két csaj, aki biztos, hogy házszámot tévesztett, magassarkú, miniruci, sok PIP implantátum. Mögöttük párjaik, hasonlóan kikenve, mint Szaros Pista, nevenapján.
Arrébb néhány bmx-es, mellettük a fűben gitározó srác, néhány spanjával énekelgetik az Egyszerű dalt. Most suhan el egy olyan kis bringó-hintó, ami ontja magából a tuc-tuc-ot, két gyerek harsánykodik rajta, mögöttünk harmadik térdelve, menetiránynak háttal, a pöcsét mutogatja a mögöttük sikoltozó lányoknak.
Látom, hogy félénken közelít, vajon mit akarhat? Cigit szeretne, illedelmesen megkérdi, kaphat-e egyet, majd cserébe cukorkával kínál. Elutasítom, de erősködik, ez egy nagyon jó cukorka, gyógynövény tartalmú, tőzegáfonya ízű. Végül elfogadom, és lesz, ami lesz alapon be is dobom szájba.
-A cigi után kellett volna! –mondja, Dé sztorija azonban jobban érdekel. Srác még mindig ott áll, én a szemüvegemet, Dé a sapkáját tologatja. Normális srác egyébként, választékosan beszél, a megjelenése szolid. Most látom, hogy az elejétől egy sört lóbál az egyik kezében. A túloldalra réved, majd hirtelen megszólal:
-Azt hiszem, nyitni fog egy trafik, ott szemben.
-Két másik is nyílik erre, úgy hallottam.
-Jól megszívja, aki aláírja azt a szerződést.
-Az is, aki nem –felelek, mostmár nem csak érdeklődöm, figyelek is.
-Igen, de állítólag húsz évig nyitva kell tartanod, ha idő előtt bezársz, hatalmas kötbér lesz a jutalmad.
-Én nem tudom, nem indultam. De a Palcsó hetet is nyert –Dé mozgolódik és én is, lassan indulunk.
-Te, és ez a rezsicsökkentés milyen vicces már! Szándékosan gyengítik az energiaipart, hogy végül államosítsák annak nagy részét.
-Én is így csinálnám.
-Te is fideszes vagy?
-Nem.
-De ugye a Gyurcsányt, meg a Bajnait nem szereted? –kérdi, most picit árnyaltabban.
-Nem mondanám. Mi lassan megyünk.
-Nem szívjátok még el, azt a cigit? –mire ezt kimondja, mi már elköszönünk.
Néhány perc eseményei, a jónéhány kint töltött órából. Tegye föl a kezét, akinek nincs szorija a Deákról! Aki jelentkezik, mindenképpen pótolja. Csók.
Ui: Hazafelé az első plakát, amit az éjszakairól meglátok: „Együtt.Magyarországért! Bajnai Gordon”
Egy (előnyösen összeválogatott) tömeg közepén, a mi Gordonunk. Vannak körülötte fiatal és nyugdíjas házaspárok, egy kislány ölben, egy-két statiszta a fiatalabb generációt képviselve. Egy őszes halántékú, valószínűleg kiemelt statiszta(mert neki már érzelmeket is kellett küldenie),Gordont égeti a tekintetével. Kissé túljátsza a szupervájzörtől kapott instrukciókat, egyenesen átemelt egy bizonyos „sóvárgást”, a Túl a Barátságon-ból. Bajnai mögött egy szolid, feketébe öltözött hölgy figyeli, hogy milyen jó parti, ez a Bajnai. Maga a Messiás pedig önbizalommal és reménnyel teli tekintettel réved a végtelenbe és tovább, arcán derű, ajkán halovány mosoly csillan.
A gyerekek Chuck Norris-os pizsamát hordanak. Chuck Norris meg Gordonkásat.
UPDATE: A videót sajnos eltávolították, a PunnaMass-csatorna kérésére.