Hazafelé  autózom, éppen szakad az eső.  De legalább már nem hó. Gondolkodom egy kis csokiról, hogy mennyire jót tenne, miközben gépelek majd este, ezért megállok a szokásos kis éjjel-nappaliban. Szegények! Nemrég rabolták ki ezt a boltocskát, ezt is onnan tudom, hogy a múltkor hallottam, mikor csokit vettem.

Kiválasztom a szokásos kedvencemet (karamellás Milka, tudom, gusztustalan vagyok, nemcsak mert hízlal, hanem azért is, mert kedvenc csokis cégünk belekeveredett egy kínos balhéba, ahol az érintettek HEK293<Emberi embrió veséjéből kinyert DNS, amit egy holland nőből szerváltak> receptorokkal tuningolt ízfokozót használnak. És még a Chio. És még a Pepsi. És még néhány kézkrémgyártó ultramega multicég. Ha egyszer írni fogok külön erről is, biztos meglesz a ’Charlie és a csokigyár’ szójáték benne), meg egy csomag szotyit. Már késő van, úgyhogy várnom kell néhány pillanatot, mire előkerül a szimpatikus kasszásfiú, akit a helyi edzőteremben is gyakran látni. Sokat szenved a szotyiszacskó leolvasásával, megkérdem, hozzak-e másikat, hogy könnyebb legyen, mire rutinosan azt válaszolja, azzal is ugyanez lenne. A rendszerrel van a baj. - Akkor csináljuk azt, hogy nem veszek most tőletek szotyit? – kérdem nevetve, abban a reményben, hogy oldani tudom a kialakult szituáció okozta hosszú, csendes másodpercek fájdalmas kínját.

-          Dehogyis, vegyél tőlünk még tíz csomaggal! Had’ fogyjon!

Ez annyira tipikus, mai emberekre jellemző tulajdonság, hogy mikor felismerem, még viccesebbé válik, amit már nem bírok ki nevetés nélkül. A szimpatikus srác egy másodperc erejéig furán néz, majd elfelejti az egészet. Ez is tipikus.

Otthon aztán, bekapcsolom a tévét. Én sem értem. Miért tettem ilyet? Nem agyalok rajta sokat, úgyis mindegy, majd meglesz az oka annak valamikor. Egy tudományos műsort látok a History-n, nagyon szépen felöltözött, jól fésült úriember próbál meggyőzni olyan forradalmi technológiákról, amiről mintegy kb. 2,385 másodperces guglizás után kiderül a neten, hogy valójában ez már 50 évvel ezelőtt létezett, ha nem 100, csakhát akkor még nem volt benne lóvé, mert rengeteg réz maradt volna bizonyos öltönyös, hidegvérű, látszólagosan segítséget nyújtó, de közben rab-igát, soha véget nem érő törlesztést kínáló, befolyásos emberek nyakán.

Így hát elásták, jó mélyre, egy nagyon biztonságos széfbe, mondjuk a Coca Cola receptje mellé. Persze időközben felfejlesztették, már évtizedekkel ezelőtt többet tudott ez a forradalmi technológia, mint amit ez a kis hanyagul elegáns férfiú akar nekünk, roppant meggyőző módon az agyunkba szugerálni. Olyan műsor ez, amelynek ideológiája rengeteg helyen köszön vissza, számtalan médium formájában, ezernyi csatornán eljuttatva a hozzám hasonló, és távolról sem hasonlító rétegek sokaságához. Pont annyira egyszerű ez hirtelen, mint a szimpatikus bolti eladó esete a szotyi-vonalkóddal, vagy képünkbe parancsra hazudó ficsúr a tv-ből.

Hazudnak. Sokan szándékosan, ám közel sem annyian direkt, mint ahányan tudtukon kívül. Van, aki félelemből, mások kényszerből, megint másoknak ez munkaköri kötelesség, amit talán még élveznek is. Hazudik a kormány nálunk, európai és világszinten, hazudik az ellenzék, mert mást nem tehet (nyilván nem mondhatják, hogy „bocsi hogy elkúrtunk nektek nyolc évet, akkor most nincs harag, mert ezek a béna Orbánék úgysem tudják fölépíteni a szarvárat, hiszen mi szánt szándékkal szarból raktunk neki alapot, hogy újra és újra összedőljön az a vár, ezért válasszatok minket újra, majd elhitetjük veletek, hogy mi képesek vagyunk rá”. Ennek ellenére sem értik, hogy miért vannak még mindig a béka segge alatt a közvéleménykutatók adatai alapján). Hazudnak nekünk a valós gazdasági helyzetről, az egészségügyről, a közel-keleti konfliktusról, még az időjárásról is hazudnak. Komolyan mondom, kinyitok egy hírportált, és csupa hazugságot látok, az emberek megvezetését, birkává szugerálását, minden, de tényleg majdnem minden felém áramló csatornából. Ilyen a legtöbb újságíró is, de hangsúlyozom, vannak azért köztük, akik tennének a rendszer ellen, de akkor állásukat vesztenék, ezért megtanulták az igazi mondanivalójukat mesterien elrejteni abban a szövegben, amit a szájukba adtak, hogy írják le.  A Tv-ben még a tudományosnak hitt műsor is kamu, nem hogy a szokásos délutáni pénzenergia meg jövőbelátás, amivel szerencsétlen embereket etetik. A fehér mágusok majd jól leveszik a rontást, meggyógyítják a rossz térdét szegény Málcsi néninek, a végrehajtótól sem kell már rettegni, mert még a jelzálog is oldható, egy emeltdíjas hívás fejében természetesen.

Ha egy hónapig itthon kellene feküdnöm mondjuk lábtöréssel, a délutáni szappanoperák szakértője és akár a túlélés mestere is lehetnék, attól függően hogy az egyik kereskedelmi tévé, vagy egy tudományosnak mondott doku-csatorna (ahol a motoros-műhelyben is alaposan kidolgozott forgatókönyv alapján veszekszik apa a fiával, amit egyszerre három kamerával rögzítenek, miközben ezt már másodszor kellett újravenni) kínálatából választok-e. „Ott volt a postás, a rendőr, a villanyszerelő”, és valóban, szinte bárkiből zombit tudnak ma már csinálni, egy feltétel van: az áldozat üljön le a készülék elé, és ne kérdőjelezze meg amit lát/hall, ne gondolkodjon el azon, vajon igazat mondanak-e neki, csak fogadja be és raktározza el az információt.

A rádió sem kivétel, még a magát legfiatalosabbnak beállító állomás sincs rendben, ott ugyanolyan gyöpös vezetőség leledzik, mint a modern tánczenét sugárzó csatornáknál. Tuti, hogy van egy csávó, „aki már kurva régóta ott van, van egy nagy szobája, nem látni az arcát, csak egy kalapban és sálban áll háttal, kezében egy macska és néz ki az ablakon.  Akinek telefonálnak az űrből, hogy ’figyeljél, nem elég geci szar még a zene, csináljál még vele valamit’ ”. Végső esetben pedig ott a HitRádió. Ööö, kösz, de kösz nem.

Azért az tisztán látszik, hogy még a mai bőséges információáramlás, a kényszeresen megemelt ingerküszöb, no meg a modern ember  egyik „legnagyobb találmánya”, a Google birtokában is okozhat némi fejtörést az ember fiának, hogy valóban értelmes, érdemi tartalommal bíró olvasni/látnivalóhoz jusson. Összejöttünk páran a munkahelyemen, akik a társadalmi mércéhez képest „abberált érdeklődéssel” rendelkezünk, így azt gondoltam, hát ez csodás, cigiszünetben majd mindig elmeséljük egymásnak az új dolgokat, amiket olvastunk, láttunk, hallottunk, és ez egy tök jó dolog. Eleinte nem is volt vele baj. Aztán szemet szúrt a főnöknek, hogy valami nem stimmel velünk, mert nem csöcsökről meg a tegnapi focimeccsről elmélkedtünk naphosszat, hanem egy teljesen más irányt vettek a gondolataink. Föltettünk kérdéseket, kerestünk rá válaszokat, kutattunk és kíváncsiskodtunk, képzeljék, néhányszor még el is hangzottak olyan pogány, Anti-Krisztust idéző kifejezések, mint nemzetközi pénzkartell, chemtrail, a fluorid káros hatásai, és igen, még az UFO is. Foglalkoztatnak különböző keleti tanok, ezzel újabb témát adtam nekik. Volt egy kolléga, aki mélyen vallásos ember, Hit Gyülekezetbe is eljár, és mikor meghallotta, hogy én reinkarnációról meg karmáról beszélek, kijelentette, hogy amiben én hiszek az a Sátántól való, és eredendően gonosz. És ezt ő halálosan komolyan gondolja a mai napig.

Na, hát innentől kezdve meg volt pecsételve a sorsunk, a főnök, és a rajtunk kívüli teljes személyzet elkezdett ellenünk „spekulálni”. Látványosan nevettek ki minket miután hátat fordítottak, látványosan gúnyolódtak rajtunk, ha meghallották, miről beszélgetünk. Annyira primitíven reagálták le, hogy nekünk más az érdeklődési körünk mint nekik, hogy az már nekem volt kellemetlen. Erre persze még a főnök is rádobott egy-két lapáttal, például amikor egyikünket át akarta helyezni egy másik munkahelyre ezzel a szöveggel: „Nincsen semmi baj, jól dolgozol, csak beszélj kevesebbet ezekről a dolgokról!” Asszem’ ezzel merítette ki a negatív diszkrimináció fogalmát, de nem tudom hibáztatni érte. Ő tipikusan az az ember, aki a kapitalizmus kukijának a jó végén áll. Azon az oldalon, ahol azok is vannak, akikről beszélgetni szoktunk. A kizsákmányolókról, akik gyakorlatilag abból élnek, hogy kiszipolyoznak másokat, elveszik a munkájuk gyümölcsének nagyját, odadobva némi lerágott csontot, és elvárják, hogy ne háborogjon senki ellenük. Például, mikor azt hallom, hogy mennyire temeti az országot Brüsszel, mert recesszió van nálunk, nincs növekedés, a gazdaság stagnál. Hogy  miért kell állandó növekedésre törekedni? Mert ha megáll a növekedés, már nem gyarapszik az összelopkodott vagyon sem. Ezen a helyen is nyilvánvalóvá tettem másokkal ellentétben, hogy nem félek elveszíteni a munkámat, nem félek kimondani a véleményemet, annak ellenére, hogy az nem egyezik a főnökével. Nem ezért hagytam ott őket, de az teljesen egyértelmű volt számomra, hogy csak azért maradhattam addig is, mert nem találtak volna a helyemre senkit (azóta sem sikerült nekik egyébként).

 Érdekes ez az egész. Komolyan nem tudom eldönteni, hogy tényleg ennyire nagy probléma-e, ha az emberek nem akarnak beállni a sorba, vagy csak a változástól való félelem készteti őket mások nyilvános lejáratására. Olvastam olyan „tudományos” kutatást is, amiben valahogyan kimutatták hogy azok az emberek, akik spirituálisabb beállítottságúak, hajlamosabbak a depresszióra és az öngyilkosságra. Az más kérdés, hogy egy ilyen felmérést bármikor, fél kezemet a fenekembe dugva is megcsinálok úgy, hogy ez az eredmény jöjjön ki, de erről majd máskor. Viszont ha jobban belegondolunk, annyira nem is irreális a dolog, ha a fentiekből indulunk ki, mert az üzenetük egyértelmű: nem lehetsz más. Ha mégis, készülj fel a következményekre, de egyszerűbb, ha leülsz a tv elé, és elfogadod, amit mondani akarunk Neked!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.