A múlt hét legfontosabb eseménye természetesen a hóhelyzet volt Magyarországon. Na jó, meg a kamat-kérdés, némi rezsicsökkentési háború, miközben Raikkönen nagyon laza, és a fehér füst is fölszáll. Persze a legfontosabb egyértelműen a hóhelyzet. De mi köze van néhány birodalmi lépegetőnek Petőfihez?

 Igaz, az utóbbi néhány nap vezetőnek számító, főoldal híre és az ügyeletes „menőblogger” „új bejegyzés” favoritja minden kétséget kizáróan a hóban ragadt, út szélén 24 órán keresztül rostokló autósok, vonatokról facebook-on live post-ban közvetítő fiatalok, és példátlan összefogást prezentáló köznép híre lett. Mindenki segített mindenkin a nemzet ünnepén, sokan megosztottak infókat, telefonszámokat, és mindent, amiben szerepelt a „Segítsünk az M1-en ragadtakon”, vagy a „fogjunk össze a bajbajutottakért” keresőszó. (Azt azért halkan megjegyezném, hogy 16-án pl. összesen egy emberen láttam kokárdát, az is egy körülbelül 6 éves kisfiú volt. Pedig számomra még hozzátartozik az ünnephez március 17-e is, Batthyány miniszterelnökké választása, aki 23-án hirdeti ki a minisztériuma névsorát. Tudom, ne vegyem egy lapra a segítségkérést-nyújtás ezzel, de akkor a segítségkérő-nyújtók meg ne reklámozzák magukat 1848 eseményeivel.)

 Én speciel már azon gondolkodtam, hogy jelentkezem önkéntesnek, bakancsot húzok én is (kicsit másképp használva, mint ahogy azt a miniszterelnök tette a minap), hólapátot a kézbe, és az autópálya vár. Ennyire volt nagy az összefogás. És hát ugye, ahogyan az lenni szokott, fősodorban meg érkeztek az információk „percről – percre”, a politikusok üzengettek egymásnak az üzenőfalakon. Megfordult a fejemben, mi történne, ha hólapátolás közben lemerül a mobilom, és nem tudom többé frissíteni, hogy mi volt az utolsó mondat Bajnai kampánybeszédéből, mielőtt elindul a Petőfi–szobor talapzatához, egy szál vörös szegfűvel rózsával a kezében!

Szinte orromban érzem az izzadtság nedvesen facsaró illatát, amit a blogketrecbe való bejutásért folyó harcban hullajtanak a kreatív gladiátorok!

Egymásnak feszül a liberalizmus, nacionalizmus, Orbán gyakorlatilag a facebook-on közvetíti brüsszeli látogatását (igaz, többen kérdezték tőle, miért nem kér mentességet a nemzeti ünnepre való tekintettel?), még Gyurcsány is beszáll egy videóval, amiben a szokás szerinti böszmeségekről beszél, amiket ő nyilván nem követett el évekkel ezelőtt. Előkerülnek a 2006-os tüntetés fotói, van, aki már a forradalmat szándékosan, időjárás-manipulációval késleltető szervezeteket emleget, mások meg minimum Pintér, maximum a kormány lemondását követelik (pedig szerencsétlen Pintér még a tankokat is kiküldte, az viszont rejtély, hogy ha ennyire szét volt esve a koordináció, mégis hogy’ a birodalmi lépegetős hétszentségben lehet, hogy az osztrák hómarókat meg kitűnően át tudták irányítani kis hazánkba? Jah, hogy azok maguktól ’gyüttek).

Mindenki megmondja! Bloggereknek álcázott képviselők és más megmondó-emberek, körülbelül 3,5 órát vitáztam ilyenekkel az egyik fél igazát a cikkében preferáló blogger bejegyzése alatt. Mindenki beszél, megosztva az eszmecseréket, nagy kijelentések, és teátrális tézisek közepette. Tisztára olyan az egész, mintha csak egy 1800-as évekbeli Nemzetgyűlés egyik alsótábláján lennék, csak ott választékosabban küldték el egymás édesanyját gyufáért.

A valóban az 1848-as forradalom és szabadságharccal foglalkozó cikkek közül is a legérdekesebb számomra az volt, amiben kifejtik, hogy Liszt Ferenc igazándiból playboy-a volt korának, aki nagyra becsülte Batthyány-t, Kossuth-ot ellenben egy fecsegő nacionalistának tartotta. Nem hiába, azért annak a generációnak is meg voltak a maga fineszes újságírói, totál egymás ellen fordítottak mindenkit, akárcsak ma.

Senki nem tesz föl érdemi kérdéseket! Anélkül, hogy bármelyik oldal mellé állnék, nekem eszembe jutott azért egy, szeretném, ha ekképpen lenne ez értelmezve:

Mi történne az országgal egy ennél globálisabb katasztrófa következtében?

Tudom, hogy ez valóban nagy dolog volt, tudom, hogy rengeteg ember fogott össze, és azt is, hogy a hivatalos szervek nem álltak a helyzet magaslatán, én mégsem akarok senkire mutogatni. Viszont ha egy ilyen kaliberű eseménynél gondok akadtak, mi lenne, ha globális támadás érné mondjuk az áramszolgáltatók aggregátorait, vagy bármi más, az ország gerincét képező alkotóelemet?

Tudnák az emberek például, hogy hol van a hozzájuk legközelebbi óvóhely, élelem illetve vízelosztás? Mit kell tenniük? Maradjanak a helyükön? Ihatnak a csapból vizet?

Mikor föltettem ezen kérdéseim másoknak, vagy akár a hivatalos szerveknek, azt a választ kaptam, hogy „majd a katasztrófavédelem koordinálja a lakosságot, ők végzik az operatív munkát.”

Most mondjam akkor azt, hogy ez ebben a formában jelenleg nem épp a megnyugtató gondolatok közé tartozik? Én tudnám, mi a teendő akkor is, ha nincs utánpótlás élelmiszer, mert megtanultam Fatertól, ő meg a Nagyfatertól, aki egész életében csak a két kezének munkájára hagyatkozott, megtermelte amit elfogyasztott vagy tenyésztett, tartott, etetett, kapált, vetett és ültetett.

Sajnos elég későn jöttem rá, hogy ezek mennyire hasznos, és fontos tudássá válhatnak egyszer, bár ne legyen igazam, de jelenleg a küszöbön áll több olyan eshetőség, ami ezt akár indokolhatja is. Lehet ezt látni, mindössze le kell hántani a mainstream-bullshit rétegeit.

Tudok dolgokat, még koránt sem eleget, de éhen már biztos nem halok, vizem lesz az esőgyűjtő tartályból, viszont lehet, nem tudnék most levezetni egy kétismeretlenes egyenletet. Tegye föl a kezét, aki meg tudja oldani! Oké, sokan jelentkeznek. Most tegye föl a kezét, aki el tud ültetni egy sor dughagymát úgy, hogy abból lesz is hagyma!

Mindenki, aki nem jelentkezik most, a katasztrófavédelem segítségére fog szorulni. Én már nem, feltéve, hogy meg tudom tartani a kis telkünket, ahhoz meg az kell, hogy le tudjam vagdalni róla a bank kezeit (magyarán fizetem tisztességesen a triplájára ugrott törlesztőt). Még egy kérdés adja tehát magát: Az iskolában miért nem készítenek föl minket a valódi élet megpróbáltatásaira? Tudom, hogy fontos a matek, de nem lehetne mellette azt is megmutatni, hogyan kell kicserélni egy kiégett biztosítékot, távol tartani a férgeket a gyümölcstől, vagy mondjuk azt, hogy merre van Észak?

Persze, kell egy alapműveltség. Több irodalom, több művészet, és több magyar történelem (ezen persze lehet vitatkozni, egyes elméletek szerint a mai történelemkönyvek 90%-a hibás vagy kitaláció, mondjuk ha csak a magyar történelmet vesszük, amit egyébként sokkal nagyobb arányban kellene tanítani az egyetemes történelemmel szemben, ezzel, úgy vélem,mindenki egyetérthet).

 Hangsúlyozom, senkit nem akarok bántani, sem a tanárok, sem a történészek részéről, nem ők tehetnek róla. De most komolyan, ott tartunk, hogy többek között a városiasodás és globalizmus következtében egyszerűen életképtelen fiatalok egész generációja hagyja el a padokat. Fontos a PhD tudom, kellenek ők sokan, na de mi lesz akkor, ha nem lesz már szükség PhD-s emberekre? Gyakorlatilag lehetetlen. És ha mégsem?

Paranoiás vagyok? Lehet. Egy ember tévképzetekkel, aki még egy kétismeretlenest sem tud megoldani. De éhen halni biztos nem fogok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.