Ma este is szakad a hó, ahogyan tegnap, annyi a különbség, hogy most egy éjszakai buszmegálló szegényes menedékébe húzódva figyelem, hogyan lassítja le a város amúgy is csendes pulzálását. Sokan osztoznak a sorsomban, lassan eléri a kapacitása maximumát ez a talpalattnyi menedék. A túloldalról érkező fiatalok bátran, monumentális karlendítésekkel állítják meg azt az egy szem taxit, aki egyébként is az úton maradásért küzd.

 Március vége van, és tél. Volt már ilyen, de ez engem jelen pillanatban nem vigasztal. Körbenézve csupa merev figura, maguk elé révedve, lehajtott fejjel várják a megváltást a jó esetben fél óránként közlekedő járatuk képében. Olyanok, mint a karóba húzott madárijesztők, amiket Tél Tábornok utolsó offenzívája ellen állítottak csatasorba. Elmémben válaszok után kutatok, hátha lelek is valamit, de gondolataimat most édesanyám hogyléte jobban foglalkoztatja. Vajon evett ma rendesen a kórházban? Mindig elfelejt enni, remélem, legalább ilyenkor jut rá ideje. Róla annyit kell most tudni, hogy rehabilitációra beutalták egyik, mozgásszervi és egyéb népbetegségnek számító problémával foglalkozó intézményünkbe, tudniillik lassan vagy 10 éve él porckorong - sérvnek minősülő gerincbántalmakkal, melyet a munkájával járó fizikai megerőltetés, és a napi stressz együttesen hozott neki össze (hozzátenném, az utóbbi 15 évet üzletvezetőként töltötte). Egyébként durva sztori, volt itt minden, orvos, aki nem hitte el a fájdalmait, orvos, akit polgárjogi perrel kellett megfenyegetni, hogy csináljon egy CT-vizsgálatot annak ellenére, hogy az drága, a markát tartó gyógytornász, akik előbbre veszi a nagyon öreg, nagyon beteg, nagyon fájó hátú nyugdíjasokat egy kis mellékes bevétel reményében, és sorolhatnám. Azon agyalok, mi lenne a családommal, ha ő kidőlne a melóból? Két hitelt törleszteni azért elég sok. A lakás még hagyján, azt még az első Széchenyi-terv keretében vették föl, akkor 60.000 -el indult, most már évek óta 33.000 Ft körül tartja magát. A másik ellenben úgy 5 évvel ezelőtt köttetett deviza, 19.000 Ft-ról startolva jelenleg 65.000-nél brillírozik. Hányan lehetnek még hasonló helyzetben, csak ebben az egy megállóban? Így jobban szétnézve, vannak azért nem kevesen. A buszon is biztos tömeg lesz, ülőhelyre nem nagyon számíthatok,már alig várom ezt a kis egyórás zötykölődést hazafelé, ahol azért lehet találni „kamilláznivalót”. Ilyen például a primadonnák és végzet asszonyainak sokasága, akik meg vannak győződve arról, hogy ha nem őket nézed, akkor te tuti csak meleg, vagy vak lehetsz. Jönnek majd a jól megszokott részeg jampik a buliból hazafelé tartva, a sárgamellényes ellenőr, a kék bomber dzsekijében, kopottas fekete nadrágjában, meg az újonnan vásárolt munkavédelmi bakancsban, aminek olyan keményített gumiorra és acélbetét megerősítése van. Látszik, hogy a cipő nagyon fontos kérem szépen, hát a kitörött kerék sem viszi tovább a szekeret.

Emberünk már őszülő kis kackiás bajuszát figyelem majd, de a szeme árulkodóbb lesz. A teste már vénül, kezeit a hosszú évek alatt szerzett gályarabét megszégyenítő bőrkeményedések borítják, elméje azonban még fiatal. Hány hitelt törleszthet? Tippre kettőt, egy takaros kis fészek a panelrengeteg mélyén, és egy családi autócska, amivel bevásárolni járnak az asszonnyal, van benne ablakemelő meg légkondi, nem is kell ennél több. Budapest füstös nappalim, ahová talpig fáradtan érek haza, aznap is, ha éppen otthon maradtam. Eltöprengek, a szülei annó belegondoltak-e, milyen jövő várhat szeretett fiukra, mikor úgy döntöttek, nem finanszírozzák tovább a taníttatását, mert el kell küldeni dolgozni? Nem hiszem. Most bkv - ellenőr, mert keresve sincs jobb, én mégis inkább empátiával tekintek rá. Mindent megtesz, hogy a család fennmaradjon, még külföldre is elmenne gályázni, ha muszáj.

Lehetséges, hogy tényleg nekünk is meg kellene próbálnunk Londont Mókussal. Gyakorlatilag minden oldalról ilyesfajta tanácsokat kapunk, persze, hogy néha felvetem magamnak a kérdést. Hát nem tudom. Miben lenne más az ottani éjszakai buszra várni, a szakadó hóesésben? Lehet, hogy a derekam sem fájna huszonéves léttemre, miközben már a buszon nyomorogva didergek? Tuti hogy Londonban melegebb van a buszokon, de ha nem is lenne, akkor is jobb volna ott. Hiába menne rá a gatyám egy olyan lakásra, melyet mondjuk egy kevésbé gazdag és színvonalas negyedben, utcafronttal, minimális biztonságérzettel ki tudnék fizetni, és akár havi szinten pótolni a kifosztott lakásom becses kellékeit. Lenne annyi lóvém, hogy azért az beleférjen. Budapest izzadt, sós ing csak úgy belehányva, Európa shopping - papírzacskójába. Mivel hogy több mint 100 különböző náció gasztronómiájának ételeit fogyaszthatnám, még a szarom sem lenne olyan büdös, mint az itthon maradt szerencsétleneknek. És annyiban is nekem lenne jobb, hogy évente kétszer megengedhetnék magamnak valamilyen nyaralás-félét, az mindegy, hogy a hátralévő párszáz napot ugyanúgy végigrobotolhatom, viszont itthon csak egy nyaralásra futja, meg esetleg egy wellness-hétvégére. Úgy is ez most a trendi, elmenni innen. 5 év alatt elvégezni állami támogatással a 3,5 év alatt is megszerezhető diplomát (így nyilván több idő marad a féktelen koleszos rock 'n' roll - ra, meg a többire), majd azzal gyorsan kimenni egy olyan országba, ahol jóval magasabb áron tudom kamatoztatni a magyar adófizetők belém fektetett fillérjjeit, mind az utolsó centig. Büntetlenül megúszni a törlesztést, ahelyett hogy a saját országom gazdaságába pörgetném vissza, inkább megyek olyan nemzetekhez, akiknek nincs is komoly tekintélyt parancsoló felsőoktatása, helyette inkább megfizeti a Magyarországon végző, versenyképes munkaerőt, és ezzel még mindig jobban jár. Néha már nekem kellemetlen, hogy az én szakmámmal és némi nyelvtudással még nem valamelyik gigantikus szezonális szórakozóhelyként üzemelő szigetecske tengerre néző hamburger - bárjában sütögetem a krumplit a többi bevándorló társammal együtt a lenyugvó nap fényében. - Mit keresel még itt? Ha maradsz, nincs jövőd! - ezt már naponta megkapom. Budapest egy gruppen, mi egyszer tán elszinglisül, de most tág, s ez így gutten: dugjuk dajcsul s inglisül.!

 Senkit nem akarok bántani, de nekem ez nem vonzó annyira, hogy itt hagyjam a családomat, azt a maroknyi barátot aki említésre érdemes, meg a többi hülyeséget. Ja hogy jól lehet keresni? Nos, ez szubjektív. Jajj már, akkor csak egy-két évre, hogy anyagilag összeszedjem magam? Azt gondolom, akinek van, az úgyis még többet akar, ezért én megelégszem azzal, ami itt jutott nekem, még ha az nem is túl sok.

 Szóval azon gondolkodom, ott, az éjszakai megállójában, a hóesés közepette, csontig átfagyva, hogy jöhetne már az a busz. Fáradt vagyok, és holnap minden kezdődik elölről…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.